Duguláselhárító véleménye a konyhamalacról!

A csodás konyhamalaca lefolyó rendszerek barátja is lehet! Az 1920-as évek végén pattant ki, John W Hammes fejéből az ötlet egy olyan szerkezetről, ami megkönnyíti a konyhai feladatokat. Az első, motorral hajtott őrlő daráló sikere után nagyot álmodott és megalapította a InSinkErator vállalatot, ami a mai napig piacvezető cég a konyhamalacok gyártásában.

A konyhamalac előnyei!

Valóban nagy segítség a konyhamalac a háztartásban! A megtisztított zöldségek, gyümölcsök, mosogatás alatti ételmaradékok, pillanatok alatt eltüntethetők, ami időt takarít meg számunkra, kevés rumlival jár, és a kellemetlen szagok is elkerülik konyhánkat, otthonunkat. Nincs többé szemetesben erjedő étel hulladék, a főzéssel, étkezéssel járó előkészítési, és mosogatási idő lerövidül, használata egyszerű! Vannak azonban alapszabályok, amit minden esetben be kell tartani!
konyhamalac


Mire ügyeljünk, ha konyhamalacot szeretnénk?

Mi duguláselhárítóként és víz vezetékszerelőként azt javasoljuk, hogy minden esetben célszerű kikérni egy szakember segítségét! Hogy miért? Mert a beépítésénél sok szempontot figyelembe kell venni. Vannak feltételei a konyhamalac beépítésének! A lefolyó rendszernek meg kell felelnie, hogy ne okozzon kellemetlenséget dugulásokat, a konyhamalac használata. A lefolyó rendszer csővezetékének az átmérőjének a mérete az elsődleges szempont, ami nem lehet túl kicsi, mert a ledarált nagyobb mennyiségű szennyeződésnek zavartalanul távoznia kell a lefolyó rendszerben, hogy ne okozzon dugulást. Ha konyhamalacot akarunk használni, akkor a meglévő csővezeték méretének el kell érnie minimum az 55mm-es átmérőt, vagy néha akár nagyobb méretet is. Fontos a konyhamalac szakszerű beépítése, mert a napi használat során rendszeresen kerül bele zsíros szennyeződés, és nagy mennyiségű szerves üledék anyag a lefolyó rendszerünkbe, ami nem hozzá értő beépítés után dugulásokat okozhat.

A konyhamalac használata és karbantartása!

konyhamalac2
Mint minden berendezésnek, a konyhamalacnak is vannak kezelési szabályai. A konyhai hulladékőrlő, az egy szerves hulladékdaráló, ami azt jelenti, hogy csak is kizárólag zöldség, gyümölcs és ételmaradék darálására alkalmas. Kemény héjak, csontok és nehezen vágható ételfajták, darálására nem alkalmas! Minden használat megkezdése a folyó víz megnyitásával kezdődik, és csak utána kapcsolja be a konyhamalacot. Mielőtt a szerves hulladékot beleszórná, nyissa meg a vizet, várjon 15-20 másodpercet és csak ez után szórja a lefolyóba a darálni kívánt hulladékot.

A folyamatos víz használat alapszabály, amit a végén szintén kis idő késleltetésével zárjon csak el, így elkerülhető a nem kívánt dugulás. Ha bármilyen eszköz vagy szilárd hulladék kerülne a darálóba, azonnal kapcsolja ki, áramtalanítsa azt és utána távolítsa el a belekerült idegen darabokat, eszközöket!

A darálóba nyúlni működés és áram kész állapotban szigorúan tilos, és baleset veszélyes!

A karban tartása végtelen egyszerű, hisz őrlő berendezése nem kopik, így gondozásmentes. Bő víz használattal könnyedén tisztán tartható.

Konyhamalac vásárlása esetén kérje ki vízvezeték szerelője tanácsát, hogy megfelelő berendezést válasszon, ami megfelel az otthonában lévő lefolyórendszer kapacitásának, és az Ön igényeinek egyaránt. A következetes választással elkerülhetőek a nem kívánt dugulások, és kellemetlen lefolyószagok.
  • Partnerünk:

    Az arcápolás lépései

    Arcápolás lépései

    Nem csak a nőknek hanem a férfiaknak is szüksége van néha az arcápolásra. Arról nem is beszélve, hogy az ápolt külsőt a nők jobban szeretik. A következő oldalon tájékozódhat az arcápolás lépései-ről ami nem csak nőknek szól. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően az új technológiák már csodákra képesek, igaz a fiatalságot még nem adják vissza. A fiatalsagtitkai.hu azt vállalta be hogy bemutasson pár terméket, hogy ezzel is ismertesse a technológiai fejlődést.   

  • Partnerünk:

    Duguláselhárítás ár

    dugulaselharitas024.hu

    Az ár! Mindig az a legfontosabb a magyar embernek pedig a minőség sem utolsó szempont. Gondoljunk bele kifizetünk egyszer egy 5-10 ezer forintos árat egy olcsó duguláselhárítónak és 2 nap után újra nem folyik le a víz. Akkor jöhet a következő aki megint csak olcsó mert már 1x költöttünk rá akkor az már sok lenne, ha most sokat költenénk. Amikor harmadjára jön a profi duguláselhárító aki minőségi munkát végez viszonylag drágábban. Összeségében ugyan ott vagyunk ha, a duguláselhárítás ár-at megfizetjük egyszer egy minőségi szolgáltatásért.

  • Partnerünk:

    Duguláselhárítás Csepel-en éjjel és nappal:

    http://dugulaselharitascsepel.hu/

    Senki sem számít arra, hogy neki éppen dugulása lesz és nem fogja tudni senki sem használni a wc-t vagy a mosogatót stb.. Sajnos 2017-ben sem figyelnek oda jobban az emberek, hogy mit dobnak a lefolyóba pedig logikus lenne, hogy ami nem oda való azt ne dobjuk bele mert nem fog lefolyni a víz. Cégünk a Bl-Promt Kft. duguláselhárítással foglalkozik Csepel-en és környékén. Nem csak ezzel foglalkozunk hanem mindennel ami vízvezeték szerelés. A weboldalunkon nagyon sok hasznos információt talál a: duguláselhárítás Csepel résznél.  Ne várjon amíg eldugul az egész ház előzze meg!

  • Partnerünk:

    Mestervirág: virágküldés blog!

    virágok blog

    Virágok nélkül mit ér az emberiség? Tény ami rény a virág az mára már egy luxu cikk lett és a virágküldés meg már a horror ár kategória. De emlékezzünk meg ha régen nem lettek volna virágok vagy virágkötők akik szépen bekötik a csokrot akkor mennyi szenvedésen esett volna át az emberiség. Miért is? Azért mert a virág = bocsánat kérés ami többet mond minden szónál és a nők ki fejezetten imádnak virágot kapni.  A mestervirág virágküldő blog bemutatja az összes virágot és csokor fajtát amit az országunkban kapni lehet. Ezen felül mindent bemutat ami a virágokkal kapcsolatos. Tekintse meg a virágok blog weboldalunkat.

  • Partnerünk:

    Az autószerelés a vérünkben van!

    autószervíz fix áron

    Van egy dolog a világon amit minden 2. ember foglalkoztat és szeretne. Ez egy saját autó. Már gyerekkorukban foglalkoztatja a kicsiket a mozgó járművek és ez életük végéig ki is tart. Egy autó kényelmes, gyors, szabadságot ad stb. Amire viszont nagyon sokan nem gondolnak az az, hogy egy autót fenn kell tartani és szervizelni kell ami nem olcsó mulatság. Vannak olyan autók amiknek a szervizelési költsége sokkal nagyobb mint maga az autó. Cégünk az autószervíz fix áron nem drága, nem lassú és nincs rossz helyen sem. Munkatársaink nagyon türelmesek és nagyon ügyesen és gyorsan dolgoznak erre garanciát is vállalunk.




A konyhamalac javítása!

Időnként előfordulhat, hogy a daráló elakad, eldugul, amit szakember gyorsan, hatékonyan meg tud szüntetni, és sem szervizes javításra, sem cserére nem kerül sor. Van, hogy nem a konyhamalacával van a gond, hanem a lefolyórendszer dugulása okozza a nem megfelelő működést. A javítást és a probléma megszüntetését, akár a véglegesen elromlott konyhamalac cseréjét, vagy a használatához szükséges vízvezeték cseréjét célszerű szakemberre bízni!

Szakemberként az a véleményünk, hogy egy jól kiválasztott, megfelelően beépített konyhamalac igen is jó dolog, aminek csak is az előnyeit élvezheti!